Vaskarc lemezkritika

Killer Surprise – Nem hagyom 2010

Web: http://killersurprise.hu

Dalcímek:
1. Kezdet
2. Állj meg
3. Nem hagyom
4. Rajtad múlik
5. Mit vársz tőlem
6. Lázad
7. Rólunk szól
8. Eljön
9. Lehetnél
10. Megáldva
11. Itt van az idő

Zenészek:
Török Béla – ének,gitár
Ványai Balázs – gitár
Puskás Gergely – basszusgitár
Piricz “Pirkó” Ádám – dob

A Killer Surprise (Gyilkos Meglepetés) saját megalakulását 2009 áprilisától számítja, mivel áprilisában jelent meg az első kislemezük, Nibiru néven. Az egyediségre törekvő zenekar több tehetségkutatón is bizonyíthatott. Az abádszalóki 17. rockpódiumon két különdíjjal lettek gazdagabbak. A kazincbarcikai rockpárbajon harmadik helyezést érték el. Majd egy szerencsi megmlrettetésen a dobogó élére is felállhatott a csapat. Még ez év októberében a Kalapács zenekarral indultak országos turnéra. 2010-ben a Bandák Csatája tehetségkutató közönségdíjának nyerteseként elkészült a Nem hagyom c. videoklipjük a RockTV kivitelezésében. Októberben jelent meg a mostani recenzió tárgyát képező első nagylemezük, Nem hagyom címmel.

A Killer Surprise Nem hagyom című lemeze 11 db. zúzós, punkos riffekkel szerkelt, korszerű, lendületes metál tételt tartalmaz. A kezdet a maga 1 percében kissé misztikus hangulatot teremt és bombaként szünet nélkül robbannak, be az Állj meg dallal. Megdörrennek a hangszerek. Dallamos gitárzúzás, masszív dob és basszus tempók uralják a dalt mindvégig. Road-ot idéző nóta, fogós szöveggel.

A Nem hagyom címadó tétel, igazán energikus, dallamos, kemény punk – metál. Dögösen szólnak a gitárok. A szöveg sokatmondó, érdemes odafigyelni a dal üzenetére. Kissé letargikus hangvitelű, erőteljes nóta. Török Béla karcos rekedtes hangja jól idomul a számokhoz, tisztán érthetően énekel.

Nem állítom, hogy első hallásra tökéletesen átjött minden tétel, vannak olyan dalok a korongon, ami többszörös meghallgatást igényelt. Mint pl. a Rajtad múlik. A refrénnél úgy éreztem, hogy szétesni készül a nóta. A belassuló résznél tempósan belépő ritmusok feldobják és összekapják a cuccot. Kibékültem az anyaggal, jó.

Nem vagyok annyira oda a lassú dalokért, de a Mit vársz tőlem szerzemény megfogott. Mint dallamában, mondanivalójában. Szép akusztikus kezdés, majd Béla rekedtes hangja a hangszerek zúzásával egybeolvadva, jó összképet alkotnak, teljesen élvezhető az anyag. Még, ha figyelmesen hallgatjuk a matériát egy rövidke, dallamos gitárszólóra is felkaphatjuk a fejünket.

Nos, bevallom, hogy a 11 tételből akadnak ám töltelék dalok is, amire igazán nem tudok mondani se jót se rosszat, talán csak annyit, hogy elmegy. Ezek a Lázad, Eljön című nóták lennének. De kérem, ennyi szépséghiba bárkinél becsúszhat.

Az Eljön dal számomra kissé unalmasra sikeredett, de kárpótlásként megkaptam a Lehetnél darabot. Melankolikus hangulata, frappánsan megfogalmazott szövege, kellemes dallamvilága első hallásra megszerethető. Innentől már nem éreztem hibát az anyagban.

Zárszóként még annyit elmondanék, hogy kissé különös a hangulata a lemeznek, nem hiába állítja magáról a zenekar, hogy egyediségre és a minőségre törekednek. Nem is nagyon keresem a darabokban a nagyok hasonlóságait, igaz érzem a Road hangulatát, és a Remorse zenekar dallamvilágát. Az életről szólnak a nóták, a mindennapos harcról, sőt a szerelem is helyt kap a lemezen a vele járó csalódásokkal együtt. A srácok fiatalságuk ellenére nem csak a saját korosztályukat célozzák meg a dalaikkal, a dalok kortól függetlenül mindenkihez szólnak.

Értékelés: 8/10

Szerző: Pál Andrea

Hozzászólások:

 

 

egyedi látogató

látogató